Player FM 앱으로 오프라인으로 전환하세요!
„Szeretnénk, ha a vőfély hagyományt hungarikummá nyilvánítanák” | Bohács Róbert és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 409490603 series 2886310
Bohács Róbert az Országos Vőfély Szövetség elnökhelyettese aki egy különleges esemény, a Vőfély Parádé kapcsán érkezett a Sláger KULT-ba S. Miller Andráshoz, hogy az arra készülő hagyományőrző előadásról meséljen. Ezen felül szó esik arról is, hogy az Országos Vőfély Szövetség, Agócs Gergely segítségével és a Hagyományok Házával együttműködve, hogyan készül a vőfély hagyományának értéktárba való felvételére és hungarikummá nyilvánítására. Az Országos Vőfély Szövetség célja a vőfély hivatás és a hagyományos magyar esküvői szokások megőrzése és népszerűsítése. Bohács Róbert, a szövetség elnökhelyettese, kiemelt szerepet vállal ebben a munkában. Az egyesület tevékenységei között szerepelnek képzések, versenyek szervezése és a vőfélyek közösségének összetartása.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora
710 에피소드

모든 에피소드
×플레이어 FM에 오신것을 환영합니다!
플레이어 FM은 웹에서 고품질 팟캐스트를 검색하여 지금 바로 즐길 수 있도록 합니다. 최고의 팟캐스트 앱이며 Android, iPhone 및 웹에서도 작동합니다. 장치 간 구독 동기화를 위해 가입하세요.