Player FM 앱으로 오프라인으로 전환하세요!
"Az a lényeg, milyen emberré váltál az Út során..." | Szász Mátyás és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 437817418 series 2886310
"Ebben a műsorban régi kedves barátom, földim, Szász Mátyás cégfejlesztési tanácsadó, üzleti író és tréner, a VezérAkadémia alapítója lép a mikrofonhoz, akit már az általános iskolában is volt szerencsém ismerni, azóta pedig igen magasra nőtt a saját szakmájában. (Meg egyébként is, hiszen a közös képünk is jól illusztrálja, hogy a 183 cm-es magasságom is kevés az ő termetéhez. :)
Mátyás többek szerint a legfelkészültebb cégfejlesztési tanácsadó a szakmában, erőssége a rendszerben való gondolkodás. Az elmúlt évtizedben több egyéves-kétéves képzései programot tartott, 2 ezer oldalon dokumentálta az általa megalkotott cégfejlesztési módszertant.
Beszélgetésünkben kiemeli a szeretetvezérelt vezetés fontosságát, és hogy miért van szükségünk olyan vezetőkre, akik képesek mutatni az utat a társadalomban."
(S. Miller András)
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
729 에피소드

Semua episod
×플레이어 FM에 오신것을 환영합니다!
플레이어 FM은 웹에서 고품질 팟캐스트를 검색하여 지금 바로 즐길 수 있도록 합니다. 최고의 팟캐스트 앱이며 Android, iPhone 및 웹에서도 작동합니다. 장치 간 구독 동기화를 위해 가입하세요.