Player FM 앱으로 오프라인으로 전환하세요!
"A Dunakanyar legromantikusabb helyszínén kínálunk tartalmas szórakozást az egész család számára” | Németh Kristóf és S. Miller András a Sláger KULT-ban
Manage episode 433926211 series 2886310
Németh Kristóf, a Fórum Színház igazgatója, a Visegrádi Nyári Színház alapító producere, aki nemrég alapította meg a Visegrádi Nyári Színházat, ami egy egyedülálló kulturális-szórakoztató-színházi fesztivál. Az esemény különlegessége, hogy családbarát programokat kínál, délelőtti gyerekelőadásokkal és esti szabadtéri színházi produkciókkal, stand up estekkel. „A Visegrádi Nyári Színház megalapítása régen dédelgetett tervem volt” – árulta el Kristóf, és most a város és a látogatók számára is elérhetővé vált ez az álom. Az első évben tíz előadással készülnek „A szeretőből egy is sok” című fergeteges komédiától Csányi Sándor nagy sikerű vígjátékán át a direktor új, egyszemélyes stand up produkciójáig, melyek között mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb szórakozást.
A Sláger FM-en minden este 22 órakor a kultúráé a főszerep S. Miller András az egyik oldalon, a másikon pedig a térség kiemelkedő színházi kulturális, zenei szcena résztvevői Egy óra Budapest és Pest megye aktuális kult történeteivel. Sláger KULT – A természetes emberi hangok műsora.
730 에피소드

모든 에피소드
×플레이어 FM에 오신것을 환영합니다!
플레이어 FM은 웹에서 고품질 팟캐스트를 검색하여 지금 바로 즐길 수 있도록 합니다. 최고의 팟캐스트 앱이며 Android, iPhone 및 웹에서도 작동합니다. 장치 간 구독 동기화를 위해 가입하세요.