Player FM 앱으로 오프라인으로 전환하세요!
#20 - Így lehetsz közforgalmi pilóta - interjú Kovácsházi György oktató pilótával
Manage episode 289632647 series 2532079
Mai adásunkban Kovácsházi György volt a vendégünk, aki a Smartwings első tisztje, valamint a CAVOK Aviation kisgépes és műszeres repülés oktatója. Gyuri 2017 óta szolgál a Smartwings légitársaság kötelékében, eddig több mint 2000 repült órával a háta mögött. Mindezek mellett pedig PPL (Private Pilot License) és műszeres oktatásokat is tart az előbb említett pilótaiskolában.
A beszélgetésben szó esett Gyuri élettörténetéről, hogy miként jutott el a Smartwings Boeing 737NG család pilótafülkéjének jobb üléséig. Szóba került az is, hogy miként éli meg közforgalmi pilótaként a jelenlegi COVID-helyzetet és hogyan látja a következő időszakot. Azonban az adás egyik fő témája a hazai pilótaképzés világa volt, igyekeztünk érthetően bemutatni, hogy milyen lehetőségei vannak ma Magyarországon annak, aki szeretné végigjárni a pilótaképzés lépéseit a kisgépes tréningtől egészen odáig, hogy egy utasszállító repülőgép első tisztjeként tudjon elhelyezkedni.
Erről és még több mindenről beszélgettünk a Hetes Terminál e heti adásában. Hallgassátok szeretettel!
Mondjátok el a véleményeiteket és írjatok nekünk!
Nagy örömmel várjuk a gondolataitokat a témával kapcsolatosan az ide kapcsolódó közösségi média posztoknál, valamint ha bármilyen észrevételetek, javaslatotok van a podcast-et illetően, azt nagyon szívesen fogadjuk Messengeren.
Facebook: https://facebook.com/hetesterminal
Messenger: https://m.me/hetesterminal
Instagram: https://instagram.com/hetesterminal
27 에피소드

모든 에피소드
×플레이어 FM에 오신것을 환영합니다!
플레이어 FM은 웹에서 고품질 팟캐스트를 검색하여 지금 바로 즐길 수 있도록 합니다. 최고의 팟캐스트 앱이며 Android, iPhone 및 웹에서도 작동합니다. 장치 간 구독 동기화를 위해 가입하세요.