Player FM 앱으로 오프라인으로 전환하세요!
Tóth Krisztina: Egyszer már nyertem
Manage episode 276108946 series 2804751
Tóth Krisztina novellájában minden benne van, amit a tankönyvekben a balladákról írnak: tömörítés, elhallgatás, belső monológ, balladai homály. Ez nem is csoda – ha az egyik legnagyobb hatású kortárs költő ír prózát, akkor könnyen találhatunk a szövegben költészetből ismerős megoldásokat.
A szerző Pillanatragasztó című novelláskötete az ezredforduló utáni Magyarország hol riasztó, hol szívbe markoló mindennapjairól szól; a huszonöt novella egy-egy töredezett emberi kapcsolatba enged betekintést.
A szereplők élethelyzete nagyon eltérő, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. Az Egyszer már nyertem című elbeszélés is balladai erejű monológ: egy születésnapját ünneplő, gyermekotthonban nevelődött fiú barátnőjével felül a külvárosi villamosra, majd hazamennek minden kényelemmel felszerelt, tágas lakásukba, ahol valaki mással is osztozniuk kell a nappalin, sőt, a hálószobán is.
Elég szokatlan történet. Miért tűnik az olvasó számára mégis olyan ismerősnek a helyszín? A reménytelen nyomor vagy a pillanatnyi boldogság története? Talán mindkettőé.
28 에피소드

모든 에피소드
×플레이어 FM에 오신것을 환영합니다!
플레이어 FM은 웹에서 고품질 팟캐스트를 검색하여 지금 바로 즐길 수 있도록 합니다. 최고의 팟캐스트 앱이며 Android, iPhone 및 웹에서도 작동합니다. 장치 간 구독 동기화를 위해 가입하세요.