Megérteni egymás ajándékait (2) - január 9. szombat

3:06
 
공유
 

Manage episode 281888798 series 2158457
Player FM과 저희 커뮤니티의 Mai Ige 콘텐츠는 모두 원 저작자에게 속하며 Player FM이 아닌 작가가 저작권을 갖습니다. 오디오는 해당 서버에서 직접 스트리밍 됩니다. 구독 버튼을 눌러 Player FM에서 업데이트 현황을 확인하세요. 혹은 다른 팟캐스트 앱에서 URL을 불러오세요.
„Ha nincs kijelentés, elvadul a nép” (Példabeszédek 29:18)
Karen Williams így folytatja: „Ahhoz, hogy sikeres csapatként tudjanak együttműködni, mindenkinek meg kell értenie, hogyan működik a másik (…)
A célt megálmodó legyen olyan, mint egy vezérszurkoló! Lelkesítse a többieket, irányítsa a célra figyelmüket a megvalósítás folyamata során, hogy ne feledjék, miért teszik, amit tesznek. Meg kell értenie, hogy a folyamatorientáltak és a feladatra koncentrálók másként mérik a sikert. El kell ismernie haladásukat; dicsérje és ünnepelje őket minden mérföldkő elérésekor!
A folyamatorientált ember pedig tanulja meg biztatni a célt megálmodót, hogy a folyamat által a látása valóban be fog teljesedni. Biztatniuk kell a feladatra koncentrálókat is, hogy minden egyes részfeladat feltétlenül szükséges a látás megvalósításához, és az előre meghatározott folyamatba illeszkedő feladatok végrehajtása létfontosságú a sikerhez.
A folyamatorientált és a feladatra koncentráló embernek pedig be kell látnia, hogy a célt megálmodó, ihletett embernek is szüksége van biztatásra, olyan visszajelzésekre, melyek kifejezik a látása iránti támogatást. Ezek megértése nélkül a célt megálmodó nem tud vezetni, a folyamatorientált ember nem tud szolgálni vagy vezetni, és a feladatra koncentráló ember sem tud szolgálni.
Különböző mércét kell alkalmaznunk a különböző típusú emberek esetében, ezzel tesszük lehetővé, hogy sikeresnek tartsák magukat a saját szerepükben. A kulcs az, hogy a megfelelő ajándékú embereket állítsuk a megfelelő szerepekbe, értessük meg az ajándékuk értékét az egész csapattal, és folyamatosan támogassuk őket személyesen és nyilvánosan is.” Ezért írta Pál az ő csapatának: „Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok” (Filippi 1:3).
Adományozás
Ez az elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: www.maiige.hu), melynek írója Bob Gass.
Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az alapítvány honlapján, vagy a következő címen:
Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

1122 에피소드